A Sopro Hungária Kft. alkalmazástechnológus képviselőjeként szeretnék egy pár szót szólni cégünkről. Magyarországon 2003 óta vagyunk jelen, fő profilunk eddig az építőkémia, szigetelés és burkolati rendszerek gyártása és forgalmazása volt. Fejlesztéseinknek köszönhetően teret nyertünk az egyéb speciális építési feladatokban.
A vasúttal a tavalyi évben kezdtünk el foglalkozni, ami számomra nagyon érdekes, ám nagy kihívással jár. Technológusaink fejlesztésének köszönhetően egy olyan termékcsaláddal tudtunk megjelenni a piacon, amely megállja a helyét a vasútépítésben. A tavalyi évben kiállítóként is részt vettünk az InnoRail 2015 konferencián, ahol a termékeink iránt érdeklődő szakemberek megismerkedhettek cégünkkel, és sok hasznos termékinformációval is elláttuk őket. Most a magazin olvasóközönségének is szeretném bemutatni termékeinket és cégünket.
A Sopro Bauchemie GmbH a történetileg kialakult tapasztalatokat egyedülálló módon ötvözi a jövőorientált termék- és márkastratégiával. Ezáltal a vállalat Európa vezető építőkémiai termékeket gyártó cégei közé tartozik. A vállalat eredete a német cementgyártó Dyckerhoff wiesbadeni törzsgyárára vezethető vissza. 1864. június 4-én Wilhelm Gustav Dyckerhoff megalapította a Portland-Zement-Fabrik Dyckerhoff & Söhne gyárát Amöneburgban, Németországban. Már a második világháború előtt itt gyártották a Speciális Termékek Részlegnél az első cement kötőanyag alapú építőkémiai építőanyagokat. Ebből a gyárból fejlődött ki 100 év tapasztalata alapján a Dyckerhoff Sopro különleges termékcsalád (SOnder-PROdukte = SOPRO). Az 1960-as években kezdték el gyártani az első cement kötőanyag alapú építőkémiai termékeiket.
A Dyckerhoff Sopro GmbH-t 1985-ben alapították, amely a csemperagasztó, fugázóhabarcs, felületjavító habarcs, felületképző anyag, kiöntőhabarcs és számos egyéb építőkémiai termék időközben jelentősen megnövekedett választékát dinamikusan továbbfejlesztette. A Dyckerhoff vállalatcsoport az ezt követő évek során a teljes országos és nemzetközi finomhabarcsgyártó kapacitását a Sopro cégnél összpontosította. Ennek következtében a cég európai befolyása jelentősen megnőtt. A termékfejlesztés egyre növekvő arányban az átalakítási és korszerűsítési munkálatok területére helyeződik át, mely területeken a termékek és termékrendszerek minőségével és műszaki jellemzőivel szemben különösen nagy igényt támasztanak.
Magyarországon is egyre nagyobb igény mutatkozik a vasúti pályatestek korszerű és gyors építésére és javítására. Mérnökeink, kivitelezőink célja, hogy a vasúti forgalom legkisebb zavartatása mellett újíthassuk meg vágányhálózatunkat. Ehhez korszerű és innovatív anyagok beépítésére van szükség. A Sopro Bauchemie GmbH évtizedek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy az általuk fejlesztett és gyártott anyagok megfeleljenek azon elvárásoknak, amit a modern építőipari technológiák megkövetelnek. Városi vasutak építésénél szinte kizárólag betonlemezes pályát építenek. A zúzottköves pályák fenntartása városi környezetben feleslegesen nagy zajterheléssel jár. A betonlemezes pályák nagy előnyei, hogy a beton pályalemez nem igényel karbantartást, hosszú élettartamú, nagy merevségének köszönhetően maradandó a pályageometria, nagymértékű a vágánystabilitás, valamint kisebb szerkezeti vastagság jellemzi. Korunk építési technológiájának előrehaladtával egyre jobban előtérbe helyeződnek azon építési rendszerek, amelyek egyszerűvé teszik a beépítést és emellett időhatékonyak is.
A Sopro erre a technológiára építve fejlesztette és fejleszti tovább speciális kiöntőanyagait, amik felhasználhatóak új pályaszerkezetek építésére és régi pályaszerkezetek felújítására. A Sopro VM kiöntőhabarcs alkalmas tőcsavarok rögzítésére, sínszálak pontszerű vagy folyamatos alátámasztására, nagy terhelésnek kitett hézagok kitöltésére. A cégünk által gyártott kiöntőhabarcsok cementalapúak, gyorsan kötő, zsugorodáskompenzált, rendkívül folyékony kiöntőhabarcsok, normál és gyors kikeményedési folyamattal és korai szilárdsággal, 2–15 cm-es kiöntési magasságig. termékcsaládot a BME UVT pályaszerkezeti laboratóriumában egy már bevizsgált sínleerősítési rendszer (Vossloh 336/24) felhasználásával minősítő vizsgálatnak vetették alá. A szabvány által rögzített körülményeknek megfelelően elvégzett vizsgálat igazolta az anyag megfelelőségét és vasúti pályában való felhasználásra történő alkalmasságát.
A Sopro VM (Verguss Mörtel = kiöntőhabarcs) kiöntőhabarcs-család 3 tagból áll:
- Sopro VM 4: 1–4 cm között változtatható rétegvastagsággal,
- Sopro VM 12: 2–12 cm között változtatható rétegvastagsággal,
- Sopro VM S: max. 15 cm rétegvastagsággal alkalmazva terheléseknek kitett hézagkitöltéseknél.
A kiöntőhabarcsok cementalapú, zsugorodáskompenzált, sokáig folyékony állagú, kikeményedésükkor nagy szilárdságú anyagok.
Legfontosabb tulajdonságok
A felhasználásra kész szárazhabarcsok kiváló minőségű cementből, hozzáadott anyagokból, célzottan válogatott szemcsetípussal, speciális adalékokkal és szintetikus szálakkal készülnek. Kiváló húzó és nyomószilárdságú anyagok. A magas rugalmassági modulus (E = 27 000 N/mm2) révén ellenáll a párának, hőtágulási együtthatója olyan, mint egy kiváló minőségű betoné.
Az aljzatok előkészítésének körülményei
Megfelelő mennyiségű nyílásról kell gondoskodni ahhoz, hogy a habarcsot be lehessen önteni és a felesleges levegő el tudjon távozni. Az alap felülete legyen érdes és lehetőleg mattnedves. A hibás betonrészeket, az olajat, a szennyeződéseket, a port, a habarcsmaradékokat, valamint a laza, töredezett darabokat el kell távolítani. Por- és olajmentesnek kell lennie az alapfelületben lévő mélyedéseknek, valamint a rögzíteni kívánt szerkezeteknek is. Az erősen megtapadt habarcsmaradékokat homoksugárral kell eltávolítani kb. 3 mm-es mélységig.
A BME Út- és Vasútépítési Tanszék pályaszerkezeti laboratóriumában elvégzett vizsgálati eredmények, a rendelkezésre álló belföldi és külföldi dokumentumok, szabványok alapján a Sopro GmbH által gyártott Sopro VM kiöntőhabarcsok (VM 4, VM 12, VM S) a felsorolt műszaki paraméterek és használati követelmények betartása esetén, az OVSZ II., a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.), érvényben levő közúti vasúti, valamint földalatti gyorsvasúti pályaépítési és fenntartási előírásaival, műszaki követelményeivel összhangban a vasútépítés és pályafenntartás minden követelményének megfelelnek.
A Sopro VM kiöntőhabarcsok (VM 4, VM 12, VM S) a magyarországi közúti vasutak, közúti gyorsvasutak és gyorsvasutak (földalatti és elővárosi gyorsvasutak) betonszerkezetű vágányaiba (betonlemezes, beton hosszgerendás, betonoszlopos vágányaiba), folyó és járműtelepi vágányokba, kitérőkbe, átszelésekbe beépíthetők, s ott üzemeltethetők. A Sopro VM kiöntőhabarcsok (VM 4, VM 12, VM S) vasúti sínszálak és sínleerősítések betonszerkezet feletti ágyazására, valamint sínleerősítések tőcsavarjainak lehorgonyzására alkalmazhatók a vasúti pályaépítés területén.