• hu

Az SKF kenőrendszere a villamosüzemeltetés szolgálatában

0

A Hennlich Ipartechnika Kft. partnere, az SKF Lubrication Systems Germany GmbH olyan kenőrendszert épített ki az ulmi sínhálózatra, amely követendő példa minden városi vasúttal rendelkező város számára. Budapest, Szeged, Miskolc és Debrecen vonatkozásában is elgondolkodtató és követendő optimalizálási folyamatot valósítottak meg.

A németországi Ulm város közműcége (Stadtwerke Ulm, rövidítve SWU) korábban sajnálattal tapasztalta, hogy a villamosok üzemeltetése során túlzott mértékűvé vált a kenőanyag-fogyasztás, az íveknél magas volt a zajszint, valamint a kerekek és a sínek kopása is felgyorsult. Ekkor az illetékesek alternatívát kerestek és találtak is az SKF-ben. Az SKF Lubrication Systems ötven egyvezetékes kenőrendszert épített ki az ulmi sínhálózatra. A közműcég ma már örül a lényegesen kisebb anyagfelhasználásnak, az útvonal mentén lakók pedig a csendesebb villamosoknak.

Fókuszban a fogyasztás csökkentése
Az ulmiak elképzelése világos volt. Egyrészt megfelelő megoldást kellett találniuk a kenőanyag kijuttatására, másrészt el kellett választaniuk a vezetőfelület-kenést a sínfej-kondicionálástól. Kisebb fogyasztást, hatékonyabb működést és jobb fenntarthatóságot akartak elérni. Ezen túlmenően a munkafolyamatok is optimalizálásra szorultak. El kellett kerülni a fölösleges kiszállásokat a kenési helyekhez. A rendszer távfelügyeletének kialakítása is felkerült a teendőlistára. Az egész Európára kiterjedő pályázat kiírására végül 2018 elején került sor. Ulm város közműcége végül három vállalat közül az SKF Lubrication Systems Germany GmbH-t választotta. Az SKF teljességgel megfelelt a műszaki követelményeknek, és a legjobb árat ajánlotta.

Jens Goldenbohm (balról) és Tobias Weber az SKF Lubrication Systems részéről ellenőrzik az egyik szivattyúszekrény vezérlését

Az SKF egyvezetékes rendszerének sikere
Ulmban az egyvezetékes kenőrendszer jól bevált MonoFlex egyvezetékes elosztójára alapozott megoldást építették ki. Ez a progresszív rendszerhez képest kevesebb kenőanyagot szállít, így a sínágyazat tisztább marad. Az SKF-rendszer részét képezik még a nagy teljesítményű szivattyúk a tíz kilogrammos tárolótartállyal és a keverőszárnnyal, ez utóbbi a kondicionálószer szemcsekirakódását gátolja meg. A szükséges sínszekrények is kiépítésre kerültek. A készülék kenőcsatornákon keresztül közvetlenül a sín és a kerék vezetőfelületeire juttatja ki a furatonkénti 0,05 cm3 kenőzsírmennyiséget. Az alacsony adagolási mennyiség miatt a kerék a kenőanyagnak szinte 100%-át felveszi, amely által kenőfilmréteg alakul ki a kerék és a sín között. A sínfej-kondicionálásra is sor került, a sínfejre alumíniumszemcséket tartalmazó kondicionáló ezüstpasztát juttatnak ki. Az alappaszta az ún. stick-slip (letapadás-megcsúszás) hatást csökkenti, míg a szemcsék biztosítják a megfelelő tapadást. A kerék nyomkarimájának és a sín vezetőfelületének kenése zsírral történik. Az elhaladó szerelvényt mágneses kapcsolótekercs érzékeli, továbbítja a jelet az egyvezetékes rendszernek, mely kijuttatja a karbantartó anyagot.

Bepillantás a szivattyúszekrénybe: látható a vezérlés és a szivattyú a kapcsolódó kenőanyagtartállyal

Gazdaságos kenőanyag felhasználás
Összességében a kenőanyag-felhasználás a közműcégnél a felére csökkent. Továbbá jelentősen kisebb a karbantartási igény, és a kenőanyagtartályok feltöltése is egyszerűbb lett. Kenőfuratonként már csak negyedannyi kenőanyag szükséges, és a kenési helyek is tisztábbak maradtak. A távkarbantartás lehetősége azt eredményezte, hogy nincs több fölösleges kiszállás. A kiépített egységek megbízhatóan működnek, a sínfej-kondicionálás pedig különösen az íveknél keletkező zajterhelést csökkenti jelentősen.
Forrás: Oliver Schramm ügyfélkapcsolati kommunikációs vezető, SKF

Megosztás

Szóljon hozzá!