Tavaly jelentős mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése azzal, hogy július 15-től az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. feletti tulajdonosi jogokat a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter átadta. A közösségi közlekedésért felelős döntéshozóknak és nekünk szolgáltatóként is egy a célunk, hogy a vasúthálózat váljon a közösségi közlekedés gerincévé. Ehhez össze kell hangolni a buszok és a vonatok menetrendjét, meg kell szüntetni a költséges és kihasználatlan párhuzamosságokat, meg kell teremteni az egységes forgalomirányítást és utastájékoztatást. További menetrendi és díjpolitikai intézkedésekkel növelnünk kell a környezetkímélő közlekedési mód vonzerejét, javítva az utasok kiszolgálásának színvonalát. A végső cél 2022. év elejére a tarifaközösség létrehozása, ahol egyfajta bérlettel vagy jeggyel bármelyik államilag finanszírozott közösségi közlekedési eszközön lehet majd utazni. Mindehhez korszerű járműpark és megfelelő pálya szükséges. Pályakarbantartásra évente 50 milliárd forintot szükséges fordítani, hogy ne legyen zavarérzékeny a hálózat, ne legyen annyi késés, és a menetidők stabilak legyenek. Nagyon sokat dolgozunk azon, hogy minden utasunknak a kényelmes és biztonságos vasúti utazás élményét nyújtsuk. Célunk a szolgáltatási színvonalunk folyamatos emelése, versenyképes vasút működtetése. Folyamatosan korszerűsödő járműveink a szolgáltatási színvonal javulását jelentik utasaink kiszolgálásában, és jelentősen javítják a kollégáink munkakörülményeit is. Egyre több KISS motorvonat közlekedik az elővárosi szakaszokon, és már 54 hazai gyártású IC+ van forgalomban. Az IC+ járműgyártásra nagyon büszkék vagyunk, szorgalmasan és kitartóan dolgoznak a kollégák a sikerért a szolnoki üzemben, a hazai vasútigép-gyártás fellegvárában. Az idén 165 éves szolnoki gyártóbázisunk a megvalósuló fejlesztéseinknek köszönhetően folyamatosan fejlődik. Járműveink magas magyar hozzáadott értékkel készülnek, fejlesztőcsapatunk tehetséges, fiatal mérnököknek ad lehetőséget. Büszkék vagyunk arra a tudásra, mérnöki talentumra, melyet szakembereink képviselnek.
Homolya Róbert, a MÁV elnök-vezérigazgatója