• hu

Együttműködés az autóbusz és a vasút között

0

Egységes, regionális közlekedési rendszer kialakítása a célja annak az együttműködési megállapodásnak, amelyet a GYSEV Zrt. és az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. írt alá.

Az egyezmény értelmében a két vállalat az autóbuszos és vasúti közlekedés folyamatos összehangolásával kívánja elérni, hogy a régióban tovább emelkedjen a közösségi közlekedést használó utasok aránya. A GYSEV Zrt., valamint a régió hat Volán-társaságát tömörítő ÉNYKK Zrt. megegyezése értelmében a felek olyan regionális közlekedési rendszert kívánnak létrehozni, amely a szolgáltatási színvonal folyamatos emelésére fókuszál. A közlekedési vállalatok kiemelt figyelmet fordítanak az utazási körülmények javítására, az átszállási kapcsolatok optimalizálására és az információnyújtásra.

A mostani megállapodás értelmében az együttműködés kiterjed többek között a közös beszerzési lehetőségek feltérképezésére, a menetrendek és vágányzárak egyeztetésére, ügyfélkapcsolati pontok létrehozására, az utastájékoztató rendszerek összehangolására, valamint új, kombinált utazási lehetőségeket biztosító termékek kidolgozására. Az együttműködés értelmében az autóbuszos, illetve vasúti személyszállítást végző társaságok vállalják, hogy tevékenységüket összehangoltan, egymás működését erősítve végzik.

Mindennek köszönhetően az utasok számára vonzóbb, a szolgáltatók számára magasabb bevételt eredményező közszolgáltatást működtethetnek.

Megosztás

Szóljon hozzá!