• hu

EIB-hitelből fejlődik a lengyel vasút

0

Környezetterhelést csökkentő intézkedéseket és felépítménycserét hajtanak végre abból a 268 millió eurós hitelből, amit a lengyel vasút infrastruktúra-menedzserének (PKP PLK) nyújt az Európai Beruházási Bank (EIB).

Az átszámítva mintegy 80 milliárd forintba kerülő fejlesztés keretében a Katowice–Krakkó-vasútvonal 58 kilométerén emelik óránként 160 kilométerre a személyvonatok maximális sebességét. A munkálatokat még 2014 folyamán megkezdik, és előreláthatóan 2016-ra fejezik be.

Az új zajvédő falak, vízelvezetés és vadátjárók révén a vonatközlekedés mérsékeltebb terhelést jelent majd a környezet számára. Tízre emelkedett a mostani bejelentéssel az EIB-finanszírozású projektek száma Lengyelországban. Összesen 1,9 milliárd eurónyi, a kereskedelmi hitelintézeteknél jóval kedvezőbb kamatozású hitelt helyezett ki az elmúlt években az EU bankja a legnagyobb kelet-európai tagállam vasúti szektorába. Az elmúlt öt évben hazánknál tízszer több EIB-hitelt vett fel Lengyelország közlekedési célú projektek finanszírozására; ott az EIB-hitelek 49 százalékát közlekedésre költötték, míg Magyarországon ez az arány mindössze 17 százalék volt.

Megosztás

Szóljon hozzá!