Nem kevesebb, mint 95 éve, 1926 májusában alapították a magyar vasútijármű-gyártás egyik legfontosabb helyszínét, a Dunakeszi Járműjavítót (DJJ), amelyet tavaly nyáron vett meg 50-50 százalékban az orosz TMH csoport és a Magyar Vagon. Az új tulajdonosok célja, hogy a Járműjavító Közép-Európa egyik legnagyobb vasútijármű-gyártó és -karbantartó központjává váljon. A vállalatnak szívügye a vasút fejlesztése, ebben a növekvő szegmensben kíván jelentős nemzetközi versenyzővé válni.
A magyar vasútijármű-gyártás korábban nemzetközi szinten is bizonyított, magyar szerelvények közlekedtek Vietnamban, Argentínában és Új-Zélandon is. A nemzetközi vasútipar vérkeringésébe kapcsolódott be a DJJ is tavaly júniusban. A külkereskedelem szempontjából kiemelkedő jelentőségű tranzakciónak tekintett ügylet eredményeként a DJJ június 9-től új vezetés irányítása alatt és a TMH Csoport, a világ negyedik legnagyobb vasúti gördülőállomány-gyártójának szakmai támogatása mellett működik tovább.
A Dunakeszi Járműjavító a tavalyi tulajdonosváltást követően a magyar vasútijármű-gyártás történetének eddigi legnagyobb vasúti megrendelésére támaszkodva kezdte meg a cég modernizációját és a komplex vasútijármű-gyártás újjáélesztését. A vállalat még 2018 szeptemberében nyerte el az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság (ENR) nemzetközi tenderét 1300 vasúti személykocsi gyártására. Ebből közel 700 kocsi Dunakeszin, a fennmaradó egységek pedig a TMH csoport tveri gyárában készülnek. A megrendelés keretében összesen öt különböző típusú vasúti kocsi készül, amelyek közül négy típust gyártanak Dunakeszin. Az első négy vasúti kocsi már február elején elhagyta a DJJ-t, és meg is érkezett Egyiptomba. Azóta folyamatos a kocsik gyártása.
A nemzetközi piacok mellett a hazai ügyfelek kiszolgálása továbbra is kiemelt célja a Dunakeszi Járműjavítónak. 2020 nyarán a MÁV-Start a MÁV-flotta részét képező 403 darab vasúti személykocsi fővizsga- és modernizációs munkáinak végrehajtásával bízta meg a vállalatot, ezek a vonatok most nemzetközi és hazai vonalon egyaránt közlekednek. A 90 millió euró összértékű projekt négy évre biztosít munkát a Járműjavítónak. A projekt része a járművek időszakos felülvizsgálata, ennek keretében 209 kocsi modernizálására is sor kerül. Ezek belsejét teljesen felújítják, új, automata működésű ajtókkal, LED-világítással, USB-csatlakozókkal szerelik fel, és új külső bevonatrendszert kapnak a MÁV új arculatának megfelelően. Ez a felújítás az utasok kényelemérzetét jelentősen növelni fogja mind a belföldi, mind a nemzetközi vonalakon.
Van ok tehát a visszatekintésre a Dunakeszi Járműjavítóban, egyszerre emlékeznek meg a vállalat magyar vasútipar történelmében betöltött 95 évéről, és ünneplik meg a tavaly nyáron elindult fejlődést és az ambiciózus tervek megvalósulását.