Immáron a budapesti konferenciasorozat 3. eseményére, az InnoRail 2017-re invitáljuk Önöket nagy tisztelettel.
2015-ben már 29 országból összesen 423 résztvevőt köszönthettünk. Kiváló szakemberek, 60 külföldi és 41 magyar járult hozzá előadásával ahhoz, hogy Magyarországon eddig még nem tapasztalt színvonalat tudjon nyújtani a konferencia. Összességében elmondhatjuk, hogy a hagyományteremtő esemény elérte a célját, valódi fórumot teremtett a különböző szakterületek közötti eszmecserére, gyakorlati problémák megvitatására, új fejlesztések, eszközök és módszerek bemutatására és megismerésére.
Az EU egyik legfőbb prioritása továbbra is egy biztonságos, modern és integrált vasúti hálózat kiépítése, amely képes a vasúti közlekedés versenyképesebbé tételére. Ezeket a célkitűzéseket szolgálja a 4. Vasúti Csomag, amellyel a jogalkotó az egységes európai vasúti térség kialakítása előtt álló utolsó akadályokat is fel kívánja számolni.
A vasúti ágazat reformjára irányuló jogszabály a verseny és az innováció szempontjából ösztönzőleg hat a belföldi vasúti személyszállítási szolgáltatások piacára, emellett pedig különböző szerkezeti és műszaki reformok végrehajtását is biztosítja. A jogszabály eredményeképpen az európai vasúti hálózat valóban biztonságosabbá, megbízhatóbbá és átjárhatóbbá válhat. Ezen célok érdekében végzett munkához kívánunk hozzájárulni egy nemzetközi, európai vasúti konferencia eszközeivel. A konferencia hivatalos nyelvei: angol, magyar, orosz
A konferencia első napján plenáris ülést, a további két napon párhuzamos szekciókat tervezünk INFRASTRUKTÚRA és VASÚTI INFORMATIKA témákban. A VASÚTI INFORMATIKA szekció a Rolling-NET Congress-szel együttműködve, annak keretein belül valósul meg. A Rolling-NET elsődlegesen a gördülő állományhoz kapcsolódó informatikai, távközlési, biztonságtechnikai és automatizálási rendszerekre és fejlesztésekre fókuszál, különös tekintettel az Internet of Things (IoT) vasúti területen történő térhódítására. Továbbá 1 napos workshopokat tervezünk például VÁROSI ÉS ELŐVÁROSI KÖTÖTTPÁLYÁS KÖZLEKEDÉS és JÁRMŰVEK témakörökben.
Újdonság még, hogy a Rolling-NET bevált gyakorlatát követve az eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk a kapcsolatépítésre, ugyanis már a rendezvényt megelőzően a résztvevőknek lehetőségük lesz egymás között megbeszéléseket szervezni a konferencia honlapján. Ez az újítás is azt szolgálja, hogy minél több hasznos üzleti megbeszélés jöjjön létre az európai vasúti szereplők között.
Előadásvázlatot (absztraktot) beküldeni az alábbi témákban lehet:
- Vasúti infrastruktúra tervezése, építése és fenntartása
- Vasúti informatika és kommunikáció ÚJ!
- Városi és elővárosi kötöttpályás közlekedési rendszerek ÚJ!
- Vasúti járművek fejlesztése, gyártása, üzemeltetése és fenntartása
- Nagysebességű vasúti fejlesztések ÚJ!
- Biztosítóberendezés és forgalomirányítás
Határidők:
Absztrakt benyújtása: 2017. március 31.
Szponzori jelentkezés: 2017. május 31.
Kiállítói jelentkezés: 2017. július 31.
Kedvezményes regisztráció:
június 30.
További részletek:
www.innorail2017.hu
Balla Ágnes
főszervező
E-mail: balla.agnes@innorail2017.hu
Telefon: 3630-413-7585