25 darab nyitott, konténerszállító vasúti teherkocsival fejlesztette járműparkját a GYSEV CARGO Zrt. A 700 millió forintos fejlesztést saját forrásból biztosította a GYSEV CARGO Zrt.
A kocsikat a GYSEV CARGO Zrt. az Astra Rail Industries járműgyártótól rendelte meg tavaly. Az aradi központú, német tulajdonosi háttérrel rendelkező cég idén márciusban kezdte el gyártani a 25 darab, 6 tengelyes, 90 láb, tehát 27,5 méter hosszú vasúti kocsit, amelyeket június elején szállítottak Sopronba. A GYSEV CARGO Zrt. így már 60 darab konténerszállító teherkocsival rendelkezik. Ezáltal teljesült a vasúttársaság korábbi célkitűzése, miszerint az intermodális, tehát kombinált, közúti-vasúti áruszállításhoz szükséges járműparkot jelentősen fejleszteni kívánja a vállalat. Az ún. Sggmrss típusú konténerszállító vasúti kocsik általában kontinentális forgalmakban futnak, maximálisan 2 db 45 lábas konténer elhelyezésére alkalmasak.