A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban ezermilliárd forint jut a kötött pályás közlekedés fejlesztésére, ebből a nemzetközi TEN-T hálózat (transzeurópai közlekedési hálózat) 800 kilométer hosszban újul meg.
A kiemelt projektek a következő szakaszok: Budapest–Miskolc, Püspökladány–Debrecen, a dél-balatoni vonal Szántód-Kőröshegy és Balatonszentgyörgy közötti szakasza, Kelenföld–Százhalombatta–Pusztaszabolcs, Szeged–Hódmezővásárhely–Gyula, illetve a déli összekötő vasúti híd felújítása. Ugyancsak része a fejlesztésnek a GSM-R kommunikációs rendszer kiépítése 2554 kilométer hosszban, továbbá 450 kilométernyi vonalat villamosítanak, és 2018-ig 400 kilométeren valósul meg átfogó pályarekonstrukció. A fejlesztések eredményeként többen veszik igénybe a vasutat. Például a felújított székesfehérvári vonalon ötödével nőtt az utasok száma.