• hu

Korszerű integrált utastájékoztató megoldások

0

2015. november 11-én, közel 150 fő részvételével, első alkalommal került megrendezésre a kifejezetten utastájékoztatás-specifikus szakmai nap, melynek szervezői az INTERTON Group, az IT-DOT Kft., a pro MONTEL Zrt. és a Schauer-Hungária Kft. voltak.

A szervező vállalatok vezetőiben először 2015 nyarának a végén merült fel egy közös szakmai nap megrendezésének az ötlete. Az ötlet a feladatokban gazdag napi teendők ellenére nem csupán elmélet maradt, hanem – felismerve a szakma kiemelkedő résztvevőivel való találkozásban és eszmecserében rejlő lehetőségeket – a cégvezetők rögvest a tettek mezejére léptek. Szeptember első napjaiban létre is jött az első ún. kick-off meeting, melynek kimenete konkrét határidőkkel és felelősökkel ellátott akciólistában testesült meg. A szoros együttműködés „kényszere” nem hatott az újdonság erejével a cégvezetőkre, mivel az ország több kiemelkedő utastájékoztatási projektjében lehetőségük volt már az egymásrautaltság jegyében a kooperációra.
A minden részletre kiterjedő előkészítést követően elérkezett a nagy nap, melynek kiválóságához a természet – a november közepén egyébként egyáltalán nem megszokott – szikrázó napsütéssel és 20 C-fok feletti hőmérséklettel járult hozzá. A valóban kivételesen csodálatos időjárás addicionális értékként jelent meg a rendezvényen, mivel számos vendég arcán látható módon kirajzolódott a mosoly és derű.
A rendezvény egyébként is családias hangulatát tovább emelte a Várpalotáról érkezett, mindösszesen 11 éves, Szalkai Huba nevű kisfiú részvétele, akiben már ilyen fiatalon kialakult az utastájékoztatás iránti vonzalom és elköteleződés. Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Huba nem csupán érdeklődik az utastájékoztatás rejtelmei és szépsége iránt, hanem egyenesen szerelmese annak. Véget nem érő érdeklődéssel fogalmazta meg kérdéseit a rendezvény helyszínén kiállításra került audiovizuális és akusztikus eszközökkel kapcsolatban, melyekre a helyszínen tartózkodó szakemberek alig győztek válaszolni. Huba szüntelen jókedve, mosolya és érdeklődése azért is egészen egyedülálló, mert 2012 augusztusában a csigolyákból és keresztcsontból kiinduló osteosarcomát, azaz csontból kiinduló rosszindulatú daganatot diagnosztizáltak a szervezetében. Mivel a bénulás veszélye állt fenn, azonnali műtéti eltávolítás történt az idegsebészeten, ezt követően pedig kemoterápiás kezelés következett. Huba fantasztikus helytállása ebben az embert próbáló betegségben, valamint az utastájékoztatás iránti szinte végtelen érdeklődése példaértékű lehet mindannyiunk számára.
Szakmai napról lévén szó, a rendezvényen kiváló szakemberek előadásainak lehettünk szem- és fültanúi. Az előadások apropóját azok a már megvalósított utastájékoztató specifikus projektek adták, melyek a négy cég együttműködésének gyümölcsei. Az alábbiakban rövid összefoglalókat olvashatunk az előadásokról, ill. a vállalatokról.

DSC04277

A konferencia legifjabb résztvevője: Szalkai Huba, az utastájékoztatás szerelmese

Budapest, Keleti pályaudvar
Az INTERTON Group hang-, fény-, színpad-, vizuál-, vezérléstechnikai rendszerek tervezésével és kivitelezésével, valamint világszínvonalú audiovizuális termékek kereskedelmével, digitális kreatív tartalmak készítésével foglalkozik. Az INTERTON Group saját fejlesztésű kardiodid vonalsugárzója, az IVS a visszhangos terekben biztosít professzionális megoldást a jó beszédérthetőségre. A Keleti pályaudvar hangos utastájékoztató rendszere is az IVS vonalsugárzókkal került megvalósításra. Kiemelkedő beszédérthetőséget sikerült elérnünk, ami nemcsak az IVS-nek, de az IP-alapú, központi QSC Q-Sys rendszernek is köszönhető. A komplett hangos utastájékoztató rendszer így képes összehangoltan együttműködni a vizuális utastájékoztató rendszerrel, a diszpécserrendszerrel, valamint teljes mértékben távvezérelhető és távfelügyelhető vezérlővel, amely az utasokon kívül az üzemeltetők számára is komoly előrelépést jelent.

Debrecen
Az IT.DOT Kft. ügyvezetője, Veszely Balázs a debreceni utastájékoztató projekt vizuális rendszerének részleteit ismertette. A megvalósítás során a felvételi épületben lecserélésre kerültek a régi lapozós rendszerű nagy összesítő táblák, új, modern, színes, 72“-os méretű TFT-LCD monitorokra. A táblák cseréjekor a képernyőkép nagy fejlődésen ment keresztül, mivel a kezdeti, utaspanaszokra is okot adó kis betűméret jelentősen meg lett növelve, a MÁV Kommunikációs Igazgatósága által kialakított grafikus design pedig a MÁV arculatát tükrözi. A pergetős perontáblák helyett az országban elsőként lettek a színes TFT perontáblák felszerelve, amelyek sokkal informatívabb tájékoztatást tudnak adni az induló-érkező vonatokról. Az aluljáró-feljáróknál elhelyezett 42“-os monitorok a régi, megrongált aluljárótáblákat váltották le, a felvételi épületben elhelyezett új monitorok pedig az utasok kényelmét szolgálják. Az üzemeltetők életét könnyíti meg nagyban az új felügyeleti rendszer, ahol grafikus képernyőn tudja ellenőrizni a rendszer működését a diszpécser.

120A vonal
A Schauer-Hungária Kft. nevében Lantos Gábor projektvezető tartott előadást, melynek középpontjában a 120A jelű vasútvonalon megvalósított utastájékoztató rendszer állt. A bevezetésben egy kis humorral is fűszerezve bemutatásra kerültek az itt-ott ma is fellelhető, de inkább maguk az utasok által létrehozott utastájékoztató „eszközök”, melyek nyilvánvalóan nem felelnek meg a kor elvárásainak. A rövid bevezetőt követően megérthettük a vezérlőrendszerek általános funkcióját, melynek lényege a megfelelő információ begyűjtése, annak a megfelelő időben a megfelelő helyre és a megfelelő formátumban történő eljuttatása.
Alapvetően két típusú információt különböztethetünk meg, melyekhez a vezérlő különböző forrásokon keresztül juthat hozzá. A statikus adatok adatbázis formában állnak rendelkezésre, míg a dinamikus, azaz változó adatok interfészen keresztül egyrészt az „UTAS” rendszerből, másrészt a biztosítóberendezésből jutnak el a vezérlő „agyáig”. Az előadás keretében különböző újdonságok is napirendre kerültek. Többek között a hangos utastájékoztatásban egyre inkább teret nyerő TTS (Text To Speech) rendszerről hallhattunk, amely a dinamikusan változó verbális információigényt szoftveres megoldással képes kielégíteni. Ezen a vonalon került először alkalmazásra a PIS (Passenger Information System) központi szerver, amely a forgalmi szolgálattevő lokális PIS klienseivel közvetlenül képes kommunikálni. A korábbi gyakorlattal ellentétben (kivéve KÖFI-KÖFE rendszerek) ezen a vonalszakaszon a hangsugárzókhoz, valamint a kijelzőtáblákhoz érkező információk nem az adott állomás vagy megállóhely lokális vezérlőiből indulnak ki, hanem a központi PIS-szerverből.

70-es vonal
Hiába a kiváló hangrendszer vagy éppen a jó láthatóságot biztosító kijelzőtáblák, és hiába a precízen működő vezérlő, ha mindezek egymással nem összehangoltan és mérnöki pontossággal előre nem megtervezett módon működnek. A pro MONTEL Zrt. biztosította az egyes vállalatok termékeinek összehangolt működését biztosító kiviteli terveket, ők végezték a helyszíni kivitelezési munkálatokat, valamint a pro MONTEL Zrt. látta el a teljes rendszert magába foglaló fővállalkozói menedzselési tevékenységet. A tervezés és kivitelezés, valamint a teljes projektért való felelősségvállalás, ill. a projektmenedzsment kihívásairól Mira László és Tóth Péter számolt be. Az utastájékoztatás a külső szemlélők számára sok esetben egy relatíve egyszerűnek tűnő feladat. Az előadások segítséget nyújtottak a hallgatóság számára annak megértésében, hogy a XXI. századi modern utastájékoztató rendszerek megvalósítása bizony komoly szakmai felkészültséget és összehangolt csapatmunkát feltételez. A mai világban egyre kevésbé érhető tetten a kiegyensúlyozott kooperációra való képesség és hajlam. A szakmai napot szervező cégek azonban megcáfolták ezen állítást, hisz mind a projektekben való együttműködés, mind a rendezvény megszervezése sokunk számára pozitív példa lehet, és reméljük, hogy ennek gyümölcseit a közösségi közlekedés utasai, valamint az utastájékoztató rendszerek üzemeltetésével foglalkozó szakemberek egyaránt tapasztalják.

Végül felmerül a kérdés: Hogyan tovább? Lesz folytatása a rendezvénynek? Ez nyilvánvalóan egy összetett kérdés, melyre ma még talán senki sem tudja a pontos választ. Egy azonban biztos: ami késik, az jön!

Rück Zsolt

Megosztás

Szóljon hozzá!