Az elmúlt évtizedben kiemelt és egyre hangosabb szerepet kapott a környezetvédelem, ezen belül a közlekedés, illetve a közösségi közlekedés környezetre gyakorolt hatása. Az intézkedések sürgősségét jól mutatja az elmúlt néhány év látványos törekvése világszinten is. Debrecen és a DKV Debreceni Közlekedési Zrt. évtizedek óta elkötelezett a közösségi közlekedés környezetvédelmi hatásait illetően. Fejlesztéseivel, törekvéseivel az élhető nagyvárosi élet fenntarthatóságán dolgozik.
A DKV Debreceni Közlekedési Zrt. mint jogutód immár 137 éve üzemelteti a debreceni helyi közösségi közlekedést. Az elmúlt évtizedek során a társaság a tulajdonos Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával közösen, az Európai Unió által kiadott és abban meghatározott intézkedésekhez igazodva számos fejlesztést, programot és intézkedést hajtott végre a közösségi közlekedés korszerűbbé tételére, népszerűsítésére egy fenntartható városi közlekedés érdekében.
Tovább a megkezdett úton
A közlekedési társaság a trolibusz- és villamosközlekedés mellett több mint tíz éve az autóbusz-közlekedést is üzemelteti a városban. Akkor a társaság 140 új, Euro 5-ös dízelmotorral ellátott Volvo típusú autóbuszt állított forgalomba. Ezzel Debrecen város közigazgatási területén csak a CO2 tekintetében mintegy öt tonnával csökkent a károsanyag-kibocsátás. A 2-es villamosok elindulásával egy időben 15 db Volvo típusú szóló autóbuszt vontunk ki a közösségi közlekedésből, mely további 700 kilogrammal csökkentette az összes károsanyag-kibocsátást, ezzel is elősegítve a levegő minőségének a javítását. 2019. év közepén elindult a tízéves autóbusz-járműpark korszerűsítése, melynek során első lépésként öt darab csuklós Euro 6-os motorral ellátott Mercedes-Benz Conecto G autóbuszt állítottunk forgalomba.
Debrecenből Debrecennek – új autóbuszok állnak forgalomba
A közösségi közlekedés környezeti terhelésének csökkentése, valamint az utazási komfort és szolgáltatási színvonal emelése érdekében 2022 és 2024 között a teljes autóbuszjármű-flottát lecseréljük, és a cívisvárosban gyártott Mercedes típusú autóbuszokat állítunk forgalomba.
Az új Mercedes típusú autóbuszok a mai kor követelményeinek megfelelően alacsonypadlósak, illetve néhány szóló autóbusz alacsony belépésű lesz. Minden autóbusz klimatizált, belső és külső akusztikus utastájékoztató rendszerrel felszerelt. Az új autóbuszflotta külső dizájnja is igazodik a mai trendekhez, ezüstszürke színük elegáns és egységes megjelenést biztosít majd a debreceni utakon.
Az új, Mercedes Reform és Mercedes Conecto típusú autóbuszok már Euro 6 D motorral rendelkeznek, az üzemanyag-fogyasztásuk pedig jelentősen kedvezőbb a jelenlegi járművekhez képest (1. kép).
Az autóbuszok egy része teljes egészében a debreceni autóbuszgyárban készül el, és valamennyi járművet városunkban szerelik készre.
Zöldbusz projekt – Debrecen a minta
A 2011-es fehér könyv alapján meghatározott ütemterv szerint a közlekedésben, így a közösségi közlekedésben is csökkenteni kell a karbonszegény fenntartható üzemanyagok használatának arányát. 2030-ra a helyi közösségi közlekedésben a járművek 50%-ának alternatív hajtásúnak kell lennie. A hazai Zöldbusz mintaprojekt zászlóshajójaként 2020 szeptemberében Debrecenben indult el a teljesen elektromos hajtású Mercedes típusú autóbusz tesztüzeme(2. kép), melynek során egy teljes hónapig díjmentesen vehették igénybe a járművet a debreceni utasok.
A tesztidőszak alatt szerzett pozitív tapasztalatok alapján 2022-ben 12 db új, száz százalékban elektromos hajtású autóbuszt állítunk forgalomba, melyet állami és önkormányzati támogatás mellett, saját beruházásként valósítunk meg.
Kötöttpályás közlekedés – a versenyképesség fenntartása
Más városokhoz hasonlóan Debrecennek is komoly kihívásokat jelent a közúti terhelés, az egyéni közlekedők számának drasztikus emelkedése. Az egyéni, motorizált közlekedési eszközök „legyőzhetetlen” versenytársaknak bizonyulnak a közösségi közlekedéssel szemben, hiszen az autóbuszok, trolibuszok az utakon jelentkező dugókban araszolva közlekednek, ezzel jelentősen csökkentve az eljutási időt. Debrecen városszerkezetéből adódóan a forgalom dinamikussá tétele, a közúti közösségi közlekedés előnyben részesítése, buszsávok kialakítása hosszú és nehéz munkafolyamat eredményeként valósítható meg.
Ezzel szemben a kötöttpályás villamosközlekedés versenyképes maradhat a közúti közlekedéssel szemben, és a környezetvédelmi szerepe is vitathatatlan. Debrecen város önkormányzatának támogatásával megkezdődött a 3-as és 4-es villamosvonal tervezési szakasza. Az új 3-as villamosvonal a sűrűn lakott keleti városrészeket köti majd össze a belvárossal, míg a 4-es vonal a belváros és a debreceni légikikötő, valamint a déli ipari park között biztosíthatja majd a közvetlen, gyors és kényelmes közlekedési lehetőséget, ahol a dinamikus ipari fejlődés eredményeként a közeljövőben már 15 ezer munkavállaló is dolgozhat. Az új villamosvonalak megvalósítása jelentős mértékben csökkentheti majd a város ezen forgalmas részeinek a környezeti terhelését, mely nemcsak a károsanyag-kibocsátást, hanem a környezeti zajterhelést is jelenti. Ezzel hozzájárulva a komfortos, gyors utazáshoz és az élhető nagyvárosi élet fenntartásához is.
Okosmegoldások a közlekedésben
A járműflotta fejlesztése és modernizálása mellett fontos a jegyértékesítés és -vásárlás modernizálása is. A szolgáltatást igénybe vevők számára nem csak az utazás közbeni komfort kap kiemelt szerepet, hanem már a jegy- és bérletvásárlás során tapasztalt kényelem és gyorsaság is döntő jelentőségű. 2017-ben a helyi közlekedési társaságok közül a DKV vezette be az új típusú elektronikus személyi igazolványra történő jegy- és bérletvásárlás lehetőségét. Az új okos-szolgáltatást kezdettől fogva nagy népszerűség övezte, hiszen a személyi igazolványunkra megvásárolt és az arra „feltöltött” napijegy vagy bérlet kényelmes utazási lehetőséget nyújtott. Az IT-technológia dinamikus fejlődésének, a jelentkező igények kiszolgálása érdekében 2018-ban elindítottuk az online bérletvásárlást, melynek köszönhetően sorban állás nélkül, otthonról, a nap 24 órájában bankkártyás fizetéssel vásárolhatják meg az utasok a bérletüket vagy napijegyüket. 2020-ban újabb mérföldkőhöz érkezett a debreceni közösségi közlekedés, hiszen az utasok régi vágya vált valóra, elindult a mobiljegy-értékesítés. Az egyszeri utazásra érvényes jegyet mobiltelefonon, az applikáció letöltését követően, szintén bankkártyás fizetéssel vásárolhatják meg az utasok, akár a megállóhelyről, a járműre várakozva. A mobiljegy érvényesítése a járműveken kihelyezett QR-kód segítségével történik (3. kép).
A mobilvonaljegy nagy népszerűsége alapján 2021. január 1-jén bevezettük az időalapú, egyórás mobiljegyet. Egy jegy megvásárlásával 60 percig biztosított a korlátlan számú átszállás az autóbuszok, trolibuszok és villamosok között. Az időalapú mobiljegy ára megegyezik az egyszeri utazásra érvényes vonaljegy árával, így már egy átszállás esetén is kedvezőbb árú utazást biztosít a vonaljeggyel szemben. A MÁV-Volán csoporttal együttműködve értékesítési rendszereink összekapcsolásán dolgozunk azért, hogy a városunkba közösségi közlekedéssel érkezőknek, szolgáltatóktól függetlenül, egy jegy megvásárlásával legyen lehetőségük igénybe venni szolgáltatásainkat.
Arra törekszünk, hogy folyamatosan fejlődő szolgáltatásainkkal versenyképesek tudjunk maradni az egyéni közlekedéssel szemben, hiszen fel kell ismernünk azt a tényt, hogy a környezetünkért csak közösen tehetünk. Fejlesztéseinkkel, új okos-szolgáltatásainkkal utasaink érdekeit szolgáljuk, és az élhető nagyvárosi élet fenntartásához mi magunk is hozzájárulunk.