• hu

Lesz reptéri expressz?

0

Hosszas előkészítő munka után megszületett a kormányhatározat a következő uniós pénzügyi ciklusban a magyar kormány által megvalósítani óhajtott vasúti, közúti és vízi közlekedési fejlesztésekről.

Az 1696/2014. (XI. 26.) számú határozat a fejlesztések „indikatív listáját” tartalmazza, magyarul javaslatról van szó, amelyet a fejlesztési miniszter azon nyomban meg is küldött Brüsszelnek. Az EU apparátusa megvizsgálja a fejlesztéseket, és a jóváhagyott projektek valósulhatnak meg európai pénzből. A kormányhatározat három csoportba rendezte a célpontokat: a közúti, a vasúti és vízi, valamint a városi és elővárosi közlekedési projektek listáját tették közzé.

Lapunkat a vasúti, illetve az elővárosi közlekedési csomag érdekli. Hadd emeljünk ki itt néhány elemet, illetve mutassunk rá a hiányzókra. Ez utóbbiak közül a leglátványosabb a szakzsargonban V0-nak nevezett, a fővárost
délről elkerülő tehervasúti pálya hiánya. Mivel nem valószínű, hogy a kormányzat költségvetési forrásokat kíván fordítani egy ilyen óriásberuházás megvalósítására, valószínűnek látszik, hogy a V0 a következő években nem valósul meg. Ugyancsak hiányzik a listából a Budapest–Belgrád gyorsvasúti összeköttetés magyarországi elemeinek támogatási kérelme. Ennek valószínűleg az a magyarázata, hogy a projekt finanszírozása a Kínai Fejlesztési Bank részvételével zajlik majd. Ami benne van a listában, és meglepetést okozhat, az a repülőtéri expressz ötletének a felmelegítése. A Malév tönkremenetele, illetve Ferihegy 1 bezárása után kérdéses, hogy van-e létjogosultsága egy vasúti összeköttetésnek, illetve hogy a bevételekből megtérülne-e a beruházás. Felbukkan a „tram-train” projekt is, vagyis a Szeged–Hódmezővásárhely-vonalon megvalósítandó elővárosi-városközi villamos-vonat. A listában szerepel mind a Keleti (1. kép), mind a Nyugati pályaudvar felújítása.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

1. kép

 

Ehhez kapcsolódik a rendező pályaudvarok felújítása, s a Nyugatiban máig működő, technikatörténeti kuriózumnak számító Siemens-Halske vonóvezetékes berendezés kiváltása XXI. századi megoldásokra. Külön sorban szerepel a megyei jogú városok vasútállomásai intermodális átszállókapcsolatainak fejlesztése és P+R parkolók kialakítása, valamint több nagyváros pályaudvarának felújítása. A pályák rekonstrukciójához kapcsolódóan a vezérlőrendszerek fejlesztése is megjelenik. A GSM-R hálózat jelenleg megvalósítás alatt álló első és a megvalósítandó második lépcsője mellett számos vonalszakaszon tervezik ETCS 2 vonatbefolyásoló rendszer telepítését. Végül a járművekről: mind a MÁV, mind a GYSEV kíván uniós forrásból motorvonatokat vásárolni. Az előbbi 200, illetve 300 fő befogadására alkalmas szerelvényeket igényelt, utóbbi közelebbről meg nem határozott járműveket. A projektlista tartalmazza a fővárosi HÉV-vonalak felújítását – a metróvonalakét nem –, ehhez kapcsolódóan járműbeszerzés is szerepel a tervek között.

Ami a vasútvonalakat illeti, az uniós pénzből csak a nemzetközi korridorokhoz tartozó szakaszok rekonstrukciójáról lehet szó. Ezeket látják el GSM-R rendszerrel és ETCS 2 vonatbefolyásoló eszközzel. Ebbe belefér az is, hogy a GYSEV központi forgalomirányítást kaphat, illetve hogy mindkét állami vasúttársaság folytatja a közlekedésbiztonságot javító beruházásait. Itt elsősorban a vasúti átjárók korszerűsítéséről van szó. Számos vonalon meg kívánja szüntetni a kormányzat a szűk keresztmetszeteket, egy-egy ilyen beavatkozás több tíz, akár száz kilométeres vonal forgalmát gyorsíthatja meg. Külön fejezetet kapott a CEF (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) projektlistája. Ennek keretén belül kívánják felújítani a Déli összekötő vasúti Duna-hidat (2. kép), és itt szerepel a már említett reptéri expressz is.

Lesz reptéri expressz  2. kép

2. kép

 

 

Megosztás

Szóljon hozzá!