Április 3-án megkezdődtek a metróépítési munkálatok Szaúd-Arábia fővárosában, Rijádban. A kötött pályás városi közlekedés fejlesztése az arab országban megszokott, ambiciózus léptékben zajlik a következő években: 2019-ig hat vonalon 176 kilométernyi gyorsvasút infrastruktúrája készül el, ebből 73 kilométer felszín alatti pálya lesz.
A metróépítésről szóló politikai döntést követően 2013 júliusában három különböző konzorcium kapott megbízást a hálózat egyes vonalcsoportjainak kiépítésére. A 38 kilométer hosszú egyes és a 25 kilométeres kettes vonalat kilenc és fél milliárd dollár ellenében kivitelezheti az amerikai Bechtel csoport vezette konzorcium. Valamivel több mint ötmilliárd dollárért épül a 3-as vonal, amely csaknem 41 kilométerével a város leghosszabb viszonylata lesz. Végül 7,82 milliárd dollárért kelt el a 4-es, 5 ös és 6-os vonal építésének joga, ez összesen 73 kilométernyi gyorsvasúti pálya kivitelezését jelenti. A négyes vonal teremt majd felszíni vezetésű összeköttetést a város nemzetközi repülőtere és pénzügyi központja között.
Rijád metróhálózatát teljes egészében automata vonatközlekedésre tervezik, 48 hónap leforgása alatt 87 állomás épül az olajállam fővárosában. A beruházás volumene lehetővé tette, hogy mindhárom globális városi közlekedésfejlesztő óriás üzlethez jusson: a Siemens, a Bombardier és az Alstom is tagja a konkurens, győztes konzorciumoknak.