A Budapest−Hatvan−Miskolc−Szerencs−Sátoraljaújhely fővonal mintegy 42 kilométeres szakaszán kezdődött pályafelújítás, melynek célja a szolgáltatási színvonal javítása.
A 14 milliárd forintba kerülő kivitelezés 85 százalékban európai uniós, 15 százalékban hazai forrásból valósul meg a Közlekedés Operatív Program keretében. A Budapest−Hatvan−Miskolc−Szerencs−Sátoraljaújhely fővonal az ország egyik kiemelt fontosságú vasúti viszonylata, a regionális és a távolsági személyszállításban mutatkozó jelentőségén kívül a Záhonyig tartó 6-os számú európai árufuvarozási folyosó (Spanyolország−Franciaország−Olaszország−Szlovénia−Magyarország) szakaszaként is fontos része a vasúthálózatnak.
A 80-as számú vasútvonal egyik legnagyobb forgalmú szakasza a Nagyút és Mezőkeresztes−Mezőnyárád közötti pályaszakasz, ahol az utóbbi években több helyen sebességkorlátozást kellett bevezetni. A most indult projekt célja a vasúti pályakapacitásban jelentkező szűk keresztmetszetek felszámolása által a menetrendszerűség növelése, amelynek eredményeképpen a szolgáltatási színvonal számottevően javul.
A beruházás keretében mintegy 42 kilométeren a jobb vágány nyíltvonali szakaszai kerülnek felújításra. Vasúti gépláncok segítségével megtörténik az alépítmény megerősítése és a felépítmény cseréje. Elvégzik a hidak szigetelését, és javítják a vízelvezetést. A leromlott állapotú felsővezeték-tartó oszlopokat kicserélik, az útátjárók burkolatát felújítják. A megállóhelyeken a jobb vágány melletti peronokat újjáépítik, valamint a forgalombiztonság növelése érdekében megtörténik a biztosítóberendezési kábelek cseréje is. A munkálatok befejezése után Nagyút és Mezőkeresztes−Mezőnyárád között a jobb vágányon a teljes szakaszon 120 kilométer/órás sebességgel haladhatnak majd a vonatok.