
Tavaly jelentős mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése azzal, hogy július 15-től az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. feletti tulajdonosi jogokat…
Tavaly jelentős mérföldkőhöz érkezett a közösségi közlekedés szervezése azzal, hogy július 15-től az állami tulajdonú Volánbusz Zrt. feletti tulajdonosi jogokat…
Jelentős feladatok állnak a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) közelmúltban kinevezett ügyvezetője előtt. A szervezet Schváb Zoltán vezetésével szakmai támogatást nyújt a…
A korábbi rehabilitációs beavatkozások helyett a teljes vasúti infrastruktúra átfogó megújítását, kapacitásának bővítését célzó fejlesztések zajlanak Magyarországon – mondta el…
A beruházó menetrendje szerint 2023-ban óránként 160 kilométeres sebességgel száguldhatnak a személyvonatok Budapest és Belgrád között. A projektet alaposan előkészítették,…
A hagyományosan állami kézben lévő vasúti közszolgáltatások pályáztatása néhány országban már olajozottan működik, míg sok helyen még most ismerkednek a…
A pályavillamosítási programot folytatják, rövidesen hálózatuk 90 százalékán közlekedhetnek villanymozdonyok és motorvonatok. A gördülőállomány minden területen fejlődik, de egyre nagyobb…
A jövő évben már elindulhatnak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium által előkészített Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pályázatai – nyilatkozta az InnoRail…
Menetrendet alkotni a vasúti beruházásoknak – mint korábban a vonatoknak –, hogy elkerüljék a torlódást, többet egyeztetni a szomszédokkal a…
A magyar vasút jövőjéről gondolkodni mindig szükséges és hasznos tevékenység, és szerencsére folyamatosan készültek is komoly háttérmunkák ezen a területen…
Csukjuk be a szemünket és képzeljük el: Csornán vonatra szállunk, a tatabányai megállást követően a szerelvény Bicske határától alagútban folytatja…