• hu

Szimuláció hozta a megoldást

0

2019 őszén kezdődtek a munkálatok az észak-balatoni vasútvonal Szabadbattyán és Balatonfüred közötti szakaszán. Az 55 kilométer hosszú pályaszakaszon a projekt befejezését követően indulhatnak el az első villanyvonatok, ezzel újabb magyarországi vasútvonalon válik lehetővé a dízelvonatok kiváltása korszerű, környezetbarát szerelvényekkel. A villamosítás mellett több állomás is átépül, de egyéb kapcsolódó korszerűsítési munkák is megvalósulnak a projekt keretében.

Jó ütemben halad a munka a Szabadbattyán–Balatonfüred vonalszakasz villamos üzem kiépítése, állomások részleges akadálymentesítése, felsővezeték-építési, vasútépítési és kiegészítő építési munkák tervezése és kivitelezése tárgyú projekten. A kivitelezést a Vasútvill Kft. és az R-Kord Kft. alkotta ÉB 2018 Konzorcium végzi. A fejlesztés közel 23 milliárd forintból, európai uniós pénzeszközök felhasználásával és a Magyar Állam támogatásával, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program pályázati keretein belül valósul meg, a megrendelő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) beruházásában. A 2018-ban megkötött vállalkozási szerződés szerint a munka a tervezéssel indult, és a jóváhagyott kiviteli tervek birtokában 2019 szeptemberében kezdődött el a tényleges kivitelezés a projekten. Az eltelt időszak alatt befejeződött az első kivitelezési ütem, így április 30-án sor került az ideiglenes forgalomba helyezésre. Az első kivitelezési ütemben látványos munkák, illetve szakaszok készültek el, melyben az egyik fontos alvállalkozó a Homlok Zrt. volt, amely a vasúti pálya építését, a vasúti pálya víztelenítését, a peronépítést, a fenntartási vágányszabályozást, valamint az útépítési kivitelezési munkákat végzi a projekten (1. kép).

1. kép

Április végére átépült Balatonfűzfő állomás vágányhálózata, és megépült az SK+55 centiméteres akadálymentesített magasperon is. Az eddig négyvágányú állomásból kétvágányú lett, így teljesen új vágánygeometriát kapott. Természetesen a vágányok átépítéséhez hozzátartozott két új kitérő beépítése és a tolatási padkák kialakítása is. A két vágány között szigetperon létesült, melynek külön érdekessége, hogy nem a megszokott és szabályos alakzat épült meg, hanem követve a Balaton-part íves vonulatát, formája inkább egy S alakra emlékeztet (2. kép).

2. kép

A pályaépítési munkákkal párhuzamosan megújult a térvilágítás (3. kép), elkészült az egyik esőbeálló falszerkezete, új vízelvezetés és kábelalépítményi rendszer épült, és elbontásra került az állomást szegélyező régi MÁV típusú betonkerítés, helyette a mai kor elvárásainak megfelelő vagyonvédelmi kerítés, illetve szalagkorlát létesült.

3. kép

A kivitelezés során átépült az állomás biztosítóberendezése és részlegesen az utastájékoztató rendszere is. Természetesen a munka ezzel még nem fejeződött be, hiszen a következő teljes kizárásos vágányzárban folytatódik a kivitelezés, megépül a második esőbeálló, befejeződik a padkaépítés és a még szükséges földmunkák, valamint kihelyezésre kerülnek az új peronbútorok, végül befejeződik a felsővezetéki rendszer kiépítése is.

Balatonfűzfő állomás átépítésén kívül befejeződött a Csittényhegyi alagút (4. kép) és a csatlakozó vasúti pályarészek átépítése, mely a januári teljes kizárásos vágányzárban kezdődött, és közel 3 hónapig tartott (5. kép).

4. kép

5. kép

Az 1909-ben átadott, közel 100 méter hosszú alagútban a vasúti pályát le kellett süllyeszteni azért, hogy a vasúti villamos felsővezeték a hatályos szabályoknak megfelelően tudjon megépülni (6. kép).

6. kép

Az alagút előtti és utáni 130-150 méteres pályaszakasz hagyományos földmunkás technológiával épült át, egy 20-20 méteres szakasz kivételével, mely betontálcán, edilonos rendszerben készült el az alagútban lévő szakasszal egy egységben (7. kép).

7. kép

A felsővezeték különleges tartószerkezeteit az alagút mennyezetébe fúrt rögzítő elemek fogják tartani. Az alagútban a kábelalépítményben elhelyezett nagyfeszültségű földkábelek veszik át a tápvezetékek szerepét, és biztosítják majd az alagúttól Balatonfüredig húzódó felsővezeték energiaellátását. A projekt nehézségét Balatonfűzfő állomáson a Balaton közelsége miatti magas talajvízszint, a Csittényhegyi alagútnál pedig az anyagbeszállítás jelentette, hiszen az alagút és környéke közúton megközelíthetetlen. Ez azt eredményezte, hogy mind a kitermelt, mind pedig a beépítésre került új anyagok, valamint a munkaeszközök, gépek szállítását vasúton kellett megoldani úgy, hogy a helyszínen munkát végző többi kivitelező munkája is folyamatos, akadálymentes legyen. A munka során közel 2000 köbméter ömlesztett anyag került kitermelésre, és kb. 1500 köbméter visszaszállításra, ezenfelül még természetesen nagy mennyiségű mixerbeton és egyéb szakanyagok bejuttatását is meg kellett oldani. A villamosítási munka érdekessége, hogy a Szabadbattyán–Balatonfüred közötti 55 kilométeres vonalszakaszon 50 Hz-es 2 × 25 kV-os váltakozó áramú villamos felsővezetéki hálózat épül, és bővül a szabadbattyáni villamos alállomás is. A Szabadbattyán−Balatonfüred vonalszakasz felsővezetékének tervezését megelőzően menetdinamikai számításokon alapuló erősáramú szimuláció készült. A villamosításra kerülő vasútvonal Balatonfűzfőtől Balatonfüredig terjedő szakasza magánterületek, nyaralók közvetlen közelében húzódik, ezért különös  gyel met kellett fordítani a villamos vontatás sínekben folyó üzemi áramainak a környezetben lévő nagy kiterjedésű fémtárgyakra gyakorolt potenciálemelő hatásai vizsgálatára. A vizsgálat során egyértelművé vált, hogy olyan megoldást kell alkalmazni, ami a felsővezeték energiaellátása során a legkisebb sínben folyó üzemi áramokat eredményezi. A szimuláció alapján ez a 2 x 25 kV-os táplálási rendszer. A felsővezeték-rendszert tőcsavaros alapozással telepített, tűzihorganyzott acéloszlopok tartják (8. kép).

8. kép

A felsővezeték K100 és K80 típusú kompenzált hosszláncokból épül föl, kötélfékes, zuhanásgátlóval ellátott utánfeszítő szerkezetekkel, kompozit szigetelőkkel, korszerű nagysebességű szakaszszigetelők és fázishatárok beépítésével. A tápvezetékeket a madárvédelmi szempontoknak megfelelően tervezett, függesztett, V-típusú elrendezésben felszerelt szigetelők tartják. A villamosítási munkát illetően a vonalszakasz több állomásán és nyíltvonali szakaszain már elkészültek a felsővezetéktartó oszlop-alapozások, valamint oszlopállítások, és több helyszínen a felsővezeték-szerelési, vezetékhúzási munkák is. Így Szabadbattyán− Polgárdi Ipartelepek, Polgárdi−Csajág és Balatonalmádi−Alsóörs állomásközökben a felsővezeték a helyére került (9. kép).

9. kép

A teljesítés arányát jól mutatja, hogy a Vasútvill Kft. az oszlopalapozási munkáknál elérte a 70 százalékos készültségi szintet. A nyári főszezonban a felsővezeték-építési és pályaépítési munkák szünetelnek, de a közműkiváltási munkák, a magasépítési feladatok és az alállomásbővítési munkák folytatódnak, ami nem zavarja a vasúti közlekedést és a környéken pihenni, kikapcsolódni vágyókat. A következő nagyobb építési ütem 2020 szeptember végén kezdődik, és egészen a projekt befejezéséig, 2021 április végéig tart. A szeptembertől kezdődő teljes kizárásos vágányzárban Balatonfűzfő állomás befejező munkái mellett többek között átépül majd Polgárdi, Balatonkenese és Alsóörs állomás is, és közel 50 vkm hosszban fenntartási vágányszabályozásra is sor kerül. Alsóörsön a meglévő, de használaton kívüli vágányok megszűnnek, a felsővezetéki hálózat üzemeltetéséhez pedig telephely és új járműtároló épület létesül. Az állomásokon az új vágányhálózat és a szükséges kitérőcserék mellett – az utaskiszolgálás színvonalának növelése érdekében – korszerű térvilágítás és SK+55 centiméteres magasperonok épülnek esőbeállóval. A közlekedés biztonságának növelése érdekében öt állomáson átalakításra kerül a biztosítóberendezés, valamint a szintbeni keresztezéseket biztosító útátjárók és gyalogosátjárók is átépülnek. A projekt műszaki átadás-átvételére befejeződnek a felsővezeték-szerelési munkák, elkészül a teljes felsővezetéki hálózat, és megvalósul Szabadbattyán villamos alállomás bővítése, valamint az új kitápláló vezeték építése is. A beruházásnak köszönhetően Magyarország egyik legnépszerűbb üdülőhelyének vasúton való megközelíthetősége jelentősen javulni fog, így a projekt 2021-es befejezését követően a villamosított szerelvények Budapestről immár nemcsak Székesfehérvárig, hanem egészen Balatonfüredig közlekedhetnek.

Megosztás

Szóljon hozzá!