Nyáron megkapta a hazai és nemzetközi forgalomban való közlekedésre jogosító típusengedélyt a MÁV-Start első két saját fejlesztésű és gyártású IC+ kocsija.
A járművek a 250 ezer kilométeres utasforgalmi futáspróbát – sőt forgalomba állásuk óta összesen már 330 ezer kilométert – sikeresen teljesítették. A vasúttársaság által Szolnokon kifejlesztett két prototípus-jármű 2014 októberében kapta meg az NKH utasforgalmi próbaüzemi engedélyét, és azóta szállíthatott utasokat a belföldi forgalomban. A futáspróba igen kedvező tapasztalatokkal zárult, így a MÁV-Start a végleges engedély átvételéig is kezdeményezte a kocsik folyamatos forgalomban maradását, aminek nem volt akadálya.
A Nemzeti Közlekedési Hatóság a típusengedélyezési eljárás során osztrák és svájci vasútvonalakon elvégzett mérések, akkreditált mérő- és vizsgálólaboratóriumok mérési eredményei, valamint a nagy sebességű futópróba tapasztalatai alapján megállapította, hogy a járművek megfelelnek a vasúti közlekedésbiztonság magas követelményeinek.
A teljes egészében hazai fejlesztésű IC+ kocsik két prototípusának az Európai Unió által alkalmazott TSI rendszer csaknem ötszáz pontjában foglalt előírásoknak kellett megfelelnie. A követelményrendszernek való megfelelést több mint száz összetett vizsgálat eredményei alapján egy független tanúsító szerv igazolta. A zömében külföldön végzett komplex vizsgálatok garantálták, hogy valóban csak biztonságos, az utasoknak komfortos utazást biztosító kocsik kerüljenek forgalomba.