Katowice Lengyelország egyik legdinamikusabban fejlődő városa. A városban összefutó vasútvonalak nemcsak az ország vérkeringésében játszanak fontos szerepet, hanem számos európai irányba is közvetlen kapcsolatot nyitnak.
A Felső-Sziléziai Vasúttársaság az 1840-es években építette ki a Bécset Varsóval összekötő észak–déli tengelyt, amely Katowicén áthaladva keresztezi a kelet–nyugat irányú fővonalat. Az 1846-ban megépült állomásépület, amely eleinte csak a földrajzi metszéspont miatt kapott szerepet, igen hamar jelentős csomóponttá fejlődött. A vasúttal való jó ellátottsága miatt a város is gyors fejlődésnek indult, így nemcsak ipari, hanem hamarosan kereskedelmi, kulturális és oktatási központtá vált. Az első épület helyébe 1859-ben épült új, amely több bővítéssel és módosítással végül 1972-ig szolgálta az utasokat, amikor is a tőle pár száz méterrel nyugatra fekvő új pályaudvar vette át a szerepét. A régi épületet ugyan 1975-ben műemlékké nyilvánították, funkcióját viszont azóta sem találták meg, állaga folyamatosan romlani kezdett. A 2000-es években egy befektetőcsoport vásárolta meg, és a város számára új, multifunkcionális központot ígért, azonban az építkezés kezdése állandóan tolódott. A Lengyel Államvasutak (PKP) nagyszabású infrastrukturális fejlesztési programba kezdett, amelynek a pályafelújításon és a nagysebességű Pendolino szerelvények munkába állításán kívül a komplex állomásrekonstrukciós projektek is a részét képezik. A lengyel állam 2009-ben kötött szerződést a kereskedelmi terekben járatos és a lengyel piacon sem ismeretlen spanyol Neinver befektetőcsoporttal egy új generációs, integrált városi közlekedési-kereskedelmi központ (egy igazi „hub”) kialakítására Katowicében. A megbízás részét képezte az utasforgalmi épületnek az eredeti formáját megtartó megújítása, egy kereskedelmi központ, és a felszín alatt egy új buszpályaudvar és taxiállomás kialakítása, valamint egy szomszédos irodakomplexum megépítése. Szintén a befektető feladata volt a kapcsolódó közterek minőségi megújítása, gyalogoszónák kialakítása, utcabútorozása. Végül a 8000 m2-es utascsarnok minőségi rehabilitációja mellett központ, multiplex mozi, valamint 21 000 m2 iroda valósult meg. Mivel azonban a fejlesztés a vasúttal és a várossal közösen zajlott, így az új központ mindkét irányban jól integrálódik, valóban egy mai „hub”-ként tud funkcionálni.
(Forrás: epiteszforum.hu)