• hu

Vasútifolyosó-specifikus mozdonyok pályára állítása

0

A vasúti teherfuvarozás üzemeltetőinek megfelelő gördülőállományra van szükségük ahhoz, hogy a növekedés igazán hatékony motorjai legyenek. A viszonylag új osztrák szolgáltató, az ELL lehetőségek széles körét kínálja.

A European Locomotive Leasing (ELL), a páneurópai mozdonyszolgáltató vállalkozás számára a műszaki felszereltség a lényeg. A cég már 28 mozdonyt vonultat fel gördülőállományában a legújabb Siemens Vectron mozdonyok közül. Összesen 50 ilyen mozdonyt szeretnének vásárolni, amelyekért körülbelül 200 millió eurót fizet majd az ELL. Christoph Katzensteiner, osztrák menedzser 2013-ban alapította a céget, amelynek mára irodája működik Bécsben, Ratingenben (Németország) és Münchenben is. 2014 volt az ELL első teljes üzleti éve – és jó év volt.
Az ELL Siemens mozdonyait az Európa különböző országaiban működő kisebb és közepes méretű vasúti teherfuvarozási üzemeltetők számára adja bérbe. „Ágazatunkban az egyik kulcsfontosságú tényező, hogy képesnek kell lennünk ügyfeleink számára nagyfokú rugalmasságot biztosítani, ami lehetővé teszi számukra, hogy ennek köszönhetően ők is megfelelően szolgálhassák ki az ügyfeleiket” – mondta Katzensteiner az ITJ-nek, és ez hangzott el az InnoRail 2015 konferencián, melynek előadója volt. Az ELL-nek mint teljes körű szolgáltatást biztosító lízingpartnernek a szolgáltatási köre a modern mozdonykínálaton túl a karbantartásra, az ECM (Karbantartásért Felelős Szervezet) biztosítására, a flottakezelésre és a biztosításra is kiterjed.
Teljes körű megoldásaik mind a teher-, mind a személyszállítási szektor számára elérhetőek. „Meg kell határoznunk, hogy mely folyosókra összpontosítunk, és ideális járműveket kell biztosítanunk ügyfeleinknek, amelyek hozzáadott értéket jelentenek minden kereskedelmi útvonalon – fejtette ki Katzensteiner.

– Gyakran tesszük fel magunknak a kérdést: mire van szüksége egy vasútvállalatnak? Milyen követelmények vonatkoznak az üzemeltetésre például a Duna-folyosó esetében?” Országspecifikus orientáció Az ELL által kínált úgynevezett „országcsomag” azt jelenti, hogy az itt említett Vectron mozdonyokat azoknak a műszaki lehetőségeknek megfelelően adaptálják, amelyekre egy vasútvállalatnak a sikeres üzemeléshez az adott országban szüksége van. Az ELL központi üzleti működési tereként a Duna-folyosó mentén fekvő országokat jelölte meg, Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával egyetemben – bár természetesen tervezi ezeken az országokon túlra is a terjeszkedést. Hollandia, Olaszország és Szlovénia jelentik többek között jövőbeli piacaikat. Katzensteiner elégedett a Siemens mozdonyokkal, mivel ahogy mondja: „Ez a legmodernebb és legkorszerűbb: a jövő mozdonya – és már ma is rendelkezésünkre áll a piacon. Mindezeken túl és fölött van még két döntő előnye más mozdonyokkal szemben. A járműkonstrukció moduláris vonalak mentén jött létre, váltakozó és egyenáramú, illetve multirendszerű üzemhez egyaránt megfelelőre tervezték, és a járművek ETCS 2-vel is felszereltek. Így mindazoknak az előfeltételeknek megfelelnek, amelyekre az ELL ügyfeleinek szüksége van ahhoz, hogy eredményesen alkalmazhassák ezeket a járműveket hazai és nemzetközi viszonylatban egyaránt. Ügyfeleink teljes körben pozitív visszajelzést adtak.”

„Annak alapján ítélnek meg bennünket, hogy milyen gyorsan és jól reagálunk sürgős igények esetén” – mondta el az igazgató. Az ELL-nek már tíz ügyfele van, a legtöbbjük vasúti fuvarvállalat, amelyek (egy kivétellel) más Vectron mozdonyokat használnak tevékenységükhöz. „Ezek a mozdonyok segítik ügyfeleink cégméretének növekedését” – mondta Katzensteiner. A mozdonyok bérlése azért éri meg, mert a kis és közepes vasútvállalatok számára lehetővé teszi, hogy a legújabb mozdonyokat vonják be járműflottájukba, amelyeket egyébként nem tudnának megengedni maguknak. A lízing nagy szervezetek számára is életképes opció, ez az egyik módja, hogy úgy jussanak új járművekhez, hogy nem kell házon belül kialakítaniuk műszaki karbantartási lehetőségeket.

Josef Müller

Megjelent: az International Transport Journal 2015/35-36. számában

Megosztás

Szóljon hozzá!