Vonatozz, fotózz, nyerj! címmel vasúti fotópályázatot hirdetett a Siemens Zrt. A felhívásra több mint 250-en küldték be képeiket. Közülük a zsűri kiválasztotta a tíz legjobb alkotást, amelyeket a Nyugati pályaudvar Királyi várójában díjaztak.
Vonatozásra buzdítanak a Siemens vasúti fotópályázatára érkezett képek. A versenyre szerte az országból több mint 250-en neveztek, több mint 900 beküldött fotóval, ebből díjazta tíz kedvencét a zsűri. Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója, a zsűri tagja a pályázat díjátadó ünnepségén kiemelte, hogy elsősorban azt vizsgálták, mennyire jelenítik meg a beküldött fotók az úton lévők érzéseit, a vasúti utazás hangulatát, és nem azt, hogy technikailag milyen jó egy-egy kép. Elmondta, hogy nehéz dolguk volt, többfordulósra sikerült a válogatás, mert remek képek érkeztek a pályázatra, ötletes, kreatív megoldások, amelyeken érezhető, hogy az embereknek fontos a vasút. A pályázat egyik, nem titkolt célja volt ez, mutatni, hogy vasúton utazni jó, élmény, így népszerűsítve a vonatozást. A pályázatok értékelésében részt vett még dr. Mosóczi László, közlekedésért felelős helyettes államtitkár, dr. Völner Pál parlamenti államtitkár, Esztergom és Dorog térség országgyűlési képviselője, dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője és Rizsavi Tamás, a MÁVStart mozdonyvezetője, fotóművész.
A fődíjat Heiszig Tamás A jelen a holnap múltja című munkájával nyerte meg. A zsűri azért ítélte a legjobbnak ezt a fotót, mert reflektált mindarra, amely a vasutat mindig is jellemezte és jellemzi ma is. A képen szereplő százéves gőzmozdony, a Siemens Desiro motorvonat és a digitalizáció fontos eszköze, az okostelefon a vasúti közlekedés ipari forradalom óta tartó folyamatos haladását és fejlődését szimbolizálja.
„A Hungrail Magyar Vasúti Egyesülettel folytatott beszélgetés során vetődött fel e pályázat ötlete, amelynek révén megtapasztalhattuk, hogy mi, magyarok szeretünk vonatozni. Örömmel láttuk a fotókon az elmúlt évek nagyszabású fejlesztéseit. A megújuló infrastruktúra és a kényelmes járművek tovább növelték a vasút vonzerejét. Bízunk benne, hogy a hazai utazóközönség vasút iránti szeretete a jövőben is arra ösztönözi a MÁV-ot és más üzemeltetőket, hogy eszközeiket és szolgáltatásaik színvonalát továbbfejlesszék. Néhány napja írtunk alá egy forgóvázak szállítására vonatkozó szerződést a MÁV-Start IC Plusz személykocsi- gyártási programja keretében, melynek köszönhetően jelentős részben megújul az InterCity járműpark. Ez is jó példa arra, hogy a Siemens korszerű technikával, nemzetközi tapasztalataival és helyi munkatársaival a vasút megbízható partnere” – mondta el dr. Ludvig László, a Siemens Zrt. Mobility divíziójának vezetője a díjátadón. Siemens Zrt.

2. helyezett Decmann Hanna: Vidám indulás