A kapcsolódó uniós rendelkezések megalkotása óta elsőként jöhet létre új árufuvarozási folyosó, az Amber (Borostyán). Az Európai Bizottság Egységes Európai Vasúti Térség albizottsága 2016. decemberi ülésén fogadta el a négy tagállam – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia – kezdeményezését.
A korridor létrehozásával hazánk megerősíti pozícióját az észak–déli közlekedési tengelyen. A nemzetközi, piacorientált vasúti árufuvarozási folyosók fő célja, hogy növeljék a környezetkímélő vasúti teherszállítás versenyképességét, nem kizárólag infrastruktúrafejlesztés útján, hanem inkább informatikai, menetrendtechnikai és adminisztratív eszközök nemzetközi szintű, költséghatékony és egységes alkalmazása révén. Az érintett tagállamoknak két éven belül, 2018n végére kell létrehozniuk a korridort. A Magyarország vezetésével megalakuló, új vasúti árufuvarozási folyosó fontos hazai ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a balkáni államokkal. Északon Varsóból és a lengyel–belorusz határtól indul, délen a szlovén koperi kikötőig, illetve a magyar–szerb határig tart. Magyarországi szakaszai a Rajka–Csorna/Sopron– Zalaszentiván útvonalon vezetnek az adriai kikötőváros felé, Komáromon és Budapesten át pedig Kelebiánál a szerb határig. Az új folyosó kialakítása hozzájárul a vasúti áruforgalom fellendítéséhez, a vasúti áruszállítási piac vonzóbbá tételéhez, a nagy távolságú közúti forgalom vasútra tereléséhez. A korridor lehetőséget biztosít az intermodalitás elősegítésére a vasút és más közlekedési módok között, a nemzetközi vasúti áruszállítás kapacitásának növelésére a piaci igényekhez igazítva, amellyel a tehervonatok megbízhatósága és pontossága javítható. Az Amber (Borostyán) vasúti folyosó útvonala kiemelt szerephez juthat a Kínából egyre nagyobb mennyiségben vasúton Lengyelországba, hajón a koperi és athéni kikötőbe érkező, Európába tartó áruforgalom jelentős részének célba juttatásában.